Mandara és kölyke, Kibibi is nagyon megijedtek a földrengés előtt.
Fotó: Smithsonians National Zoo
A gondozók megfigyelték és följegyezték az egyes állatok reakcióit. Több állat viselkedése már a rengések előtt megváltozott.
Nagy emberszabású majmok éppen megkapták délutáni ennivalójukat. A rengés előtt öt-tíz másodperccel az emberszabású majmok többsége, köztük Kyle (orangután) és Kojo (nyugati síkvidéki gorilla), otthagyta az ennivalót és felmászott a kifutóban lévő faszerű építmény tetejére. A földrengés előtt három másodperccel Mandara (gorilla) felsikoltott, megragadta kölykét, Kibibit és szintén felmászott a műfa tetejére. Iris (orangután) böfögő-morgó hangokat hallatott. Ezeket a rosszkedvet vagy izgatottságot kifejező hangokat rendszerint csak rendkívüli izgalmi helyzetekre tartogatja. A hangos „méltatlankodást” még a rengések előtt elkezdte, és utána sem hagyta abba egy ideig.
A kisebb emlősök közül egy makiféle, a vörös vari vészkiáltást hallatott 15 perccel a földrengés előtt, majd újabb kiáltás következett a rengés bekövetkezése után. A bőgőmajmok szintén vészkiáltást hallattak közvetlenül a földrengés után. A fekete-vörös óriás elefántcickány elrejtőzött az élőhelyén, és nem jött elő a délutáni etetésre sem.
A kígyók, amelyek normális esetben napközben inaktívak, elkezdtek tekeregni a földrengés idején. Murphy, az állatkert komodói sárkánya bent keresett búvóhelyet.
A gondozók éppen a hódokat és a bóbitás bukókat (egy réceféle) etették, amikor megrázta az állatkertet a földrengés. A récék azonnal beugrottak a tóba. A hódok abbahagyták az evést, hátsó lábukra álltak, majd ők is bementek a vízbe. Sokáig a vízben maradtak, de egy óra múlva néhány bátrabb hód kimászott a szárazföldre és folytatta az evést.
Az oroszlánfalkát a szabadban érte a rengés. Valamennyien megmerevedtek és a rázkódó épületet bámulták. Az esemény után néhány percen belül életük visszatért a rendes kerékvágásba. Damai, a nőstény szumátrai tigris meghökkenten felugrott a földrengés kezdetekor, de a rengés után újra a megszokott módon viselkedett.
Az állatkert 64 flamingóból álló csapatának tagjai közvetlenül a rengés előtt összeszaladtak, és szoros csoportban maradtak a földrengés ideje alatt.
A különféle patás állatok kiszaladtak az istállóból, egyesek vészkiáltáshoz hasonló hangokat hallattak.
Az óriáspandákat viszont - a gondozók beszámolója szerint - látszólag teljesen hidegen hagyta a földrengés.
Hírek
Tudom,hogy ez a hír nem ide tartozik... De légyszi Facebookon lájkoljátok nekem ezt az oldalt,és képet... oldal neve :
http://www.facebook.com/pages/Ketrin-SK-%C3%89kszerek-Kreat%C3%ADv-vil%C3%A1ga/169775636386036
Kép : http://www.facebook.com/photo.php?fbid=271483656215233&set=a.270967606266838.71040.169775636386036&type=3&theater
nagyon megköszönném. Még soha nem nyertem semmit. de tényleg... fontos lenne. Légyszi osszátok ;))
Köszönöm ;))
Cetcápák
Szavazás